Igen nehéz téma. Főleg, ha a életed párja ismert, sokak által jól megismert, köztudottan (és valóban) hihetetlenül jó szívű. Rettenetesen nehéz megtalálni az aranyközéputat, mely az ember lehetőségeit, és azt amit szíve szerint szeretne adni, kellemes, megnyugató egyensúlyba hozza. 

Hogy is megy ez nálunk?

Nem ritkán találja meg a családunkat sok féle ember, sokféle problémával…. szívszaggató történeteket mesélnek el, végső elkeseredésben, emailben, levélben, vagy személyesen az uszoda előterében. 

Mit lehet tenni hasonló helyzetekben? A pénz sem mindig segít… és nem feltétlenül jó ötlet "csak úgy” adni, sok esetben kétséges, hogy az adott lelkiállapotban az a bizonyos pénz hova is kerülne, eljutna-e egyáltalán a megfelelő helyre, tényleg a rászorulónak? Meg kell találni azt az alternatív módot, ahogy lehetőségünk van segíteni, de nem pénzzel. Én ilyen helyzetben nem sajnálom az időt, és bevásárolok egy szatyor ételt… És sajnos, nem tudunk mindenkin segíteni, bármennyire is szeretnénk!!!!

Akad bőven negatív tapasztalat ebben a témában. Többször jött haza szerelmem azzal a vallomással, hogy nem bírt nemet mondani… Nem kevés vitánk adódott a témában. 

És akkor még a csalókról ne is beszéljünk… ezeket a tapasztalatokat eltesszük inkább gyorsan próbáljuk elfelejteni.

Volt alkalom, mikor egy fővárosi, beteg édesanya, beteg gyermekének gyógyszereikre kért pénzt levélben számlaszámra… Megint pénzt… Írtunk neki,  adja le a megadott címre a recepteket, mi pedig kiváltjuk, letesszük a receptek helyére a gyógyszereket, ő pedig vigye el. Ezzel még azt a lehetőségét is megadtuk, hogy ne kelljen szemtől szembe nézni azzal, akitől kért. Soha többé nem jelentkezett...

Közvetlen lakhelyünk közlében az évek alatt megtudakoltuk, ki az aki igazán rászorul. Ők nem kérnek. Ők csak szerényen megköszönnek. Mindennek örülnek. Volt, hogy használt, de működő mosógép, ruhacsomag, ételcsomag, befőttek, vagy szekrénysor segített rajtuk. De szomszédokkal összefogva vittünk már tüzifát is, kialakult egy rendszer mellyel igyekszünk minden évben segíteni valamit.  Ha jobban belegondolunk, csak egy e-mail lista kell néhány kérdés, minimális szervezési munka és egy-két rövid autóút... És ezt sohasem azért tesszük, hogy az újság megírja, hogy mi milyen fantasztikusan jótékonyak vagyunk… Csak mert jól esik.

Ha minden lakókörnyezetben ez lenne, sokaknak tudnánk könyíteni az életén....És jól esik a gondolat, hogy azáltal, hogy a gyermekeink is láthatják, milyen örömet okoz másokon segíteni, remélve, hogy felnőttként követik a példánkat.

Számtalan “kabaré téma” típusú kérés is előfordul… ezeket nem is részletezném… Példaként csak egy: Nemrég egy lány félmillió forintot kért, hog ott tudja hagyni a munkahelyét és testépítő lehessen!!! 

Családanyaként igyekszem lelkiismeretem szerint hol féket húzni (még akkor is ha nehéz), hol pedig bíztatni a családot az adományozásra. Kislányaim például minden évben válogatnak kedvenc játékaikból azoknak a gyerekeknek, akiknak a Jézuska és a Mikulás nem tud hozni semmit. Főleg így az Ünnepek előtt… Mert jó érzés adni!