Az egyetlen bajom az írással, hogy nekem sok időt vesz igénybe viszonylag... Ezért is van az, hogy a jó ídő, vagy kert szezon beálltával igen nehezen veszem rá magam, hogy hosszabb időre gép elé csücsüljek. Ilyenkor minden kihasználható percet a kertben, a téli eltevősöknek szentelek. 

Ha végiggondolom, hogy ma mennyi mindent készítettem, hány kört mentem egyre méretesebb pocakommal, már attól elfáradok... :-) Megint. Közben pedig exrta jó érzés, hogy tudom, télen csak fel kell nyúlni a nyár ízeiért és vitaminjaiért a kamrapolcra... Megéri a fáradtság, megéri a munka, hisz így tudom mi kerül nap, mint nap szeretteim tányérjába!!!

Ma a lecsó volt soros többek között...

Hozzávalóim, nálam ma: zsír, 5 kg vöröshagyma, 15 kg paradicsom, 10 kg paprika, só, pirospaprika, sok tiszta befőttesüveg.

Hagymár lekockázom, majd a zsíron üvegesre párolom, amíg párolódik összeaprítom a paprikát és a paradicsomot, (kerülhet még bele cukkini is) és jól összefőzöm, sóval ízesítem.

Tiszta üvegekbe szedem, majd dunsztba teszem, ez biztosítja a csíramentességet, vagyis helyettesíti a tartósítószert... Nevezhetjük biokonzervnek is.

 Nápolyi paradicsomszósz tésztára:

Télen elég felmelegíteni és a kifőzött tésztára önteni....

Olívaolajon pár pillanat alatt megpirítok fokhagymát és borítom is rá a jó sok paradicsomot. Felfőzöm, majd rúdmixerrel áttöröm, ezután még hagyom rotyogni. Begyújtöm a kertből a bazsalikomot és az oregánót, azt is beledobom, majd ízlés szerint sózom. Mehet üvegbe és dunsztba...

Baracklekvárom:

A megmosott barackot forrázom, míg a héja könnyedén elválik a hústól, 2-5 percig kb. A forrázóvízbe teszek egy kis citromsavat, hogy ne barnuljon be, ebből szedem ki egy tálba. Forrázás után iszom egy fincsi tejeskávét, addig a barack pont olyan hőmérsékletűre hül, hogy bár majd leég a kezem tőle, de meg tudom pucolni, ki tudom magozni... Szűrőtálba dobálom a gyümölcshúst, hogy a felesleges lé le tudjon csurogni, ebből lesz a barackszörp. Ha mind megvan fazéba teszem és 1kg gyümölcs 10dkg cukor arányban épphogy csak megcukrozom, felforralom, hogy a cukor elolvadjon és már teszem is üvegbe, majd dunsztba. 

Amire érdemes figyelni:

a cukor az utoló, ami belekerül, mert attól barnul a lekvár...

ha zöld a barack, akkor nem fog lejönni a héja rendesen... ez igen idegesítő, főleg nagyobb mennyiségnél.

Barackszörp:

A lecsurgó levet üvegbe töltöm és kidunsztolom.... ennyi. 

Szilvalekvárom:

Hullott szilvából készül, felszedik a gyerekek, és felezem, magozom, majd beborítom egy méretes tepsibe. Se cukor se más. Alacsony hőfokon elvan 6-8-10 órát, attól függ ki milyen sűrűre szeretné. Én azt szeretem, ha nem csúszik ki a fejjel lefelé fordított üvegből, így én sok-sok órát sütöm, majd a szokásos verkli... üvegbe és dunsztba vele... hosszú évekig eláll, és egyre finomabb lesz.

Szederlekvárom:

Csak három pici üveggel lett... a tiszta szedret megroggyantom 2 kanál cukorral és mehet is az üvegbe és persze dunsztba...

Jó munkát bármelyikhez...

Igen régóta kísérletezem mindenféle régi és kevésbé régi kenyérreceptekkel. A kovász létezése is izgatott, de megmondom őszintén, hogy a végső lökést  "Lantos Kályha" nevű fészbuk kapcsolatom bejegyzése adta meg  a tradícionális kovász elkészítésének a posztolásával.  A kovászom lett a harmadik gyerekem. :-) Reggel rendbe tettem a családot, reggeli és uzsonna mindenkinek, majd mikor mindenki elviharzott itthonról nekiláttam a kovász "etetésének". Első nap rendesen aggódtam, mennyi munkám is lesz ezzel, de be kell látni, ha az ember szagolgatja, nézegeti, akkor is kb. másfél percet vesz igénybe... na jó, lehet, hogy kettőt. 

Először is jól megfontoltan érdemes tároló edényt választani, ami szerintem lehetőleg üvegből a legcélszerűbb. Ez ugyanis átlátszik, rá tudok pillantani napjában többször is. Olyan ablakba tettem, ahol nem éri a nap, de szobahőmérsékleten tud érni. Én a mérésekhez az üveggel és tartalmával együtt nulláztam a konyhai kismérlegemet, így pillanatok alatt mértem a hozzáadandókat, hisz a ponotsság igen fontos.

És akkor íme a folyamat:

1. nap 2 ek élőflórás natur joghurtot, 4 ek lisztet, 4 ek hideg vizet összekeverünk

2. nap  A keverékhez 4 ek vizet és 4 ek lisztet teszünk

3. nap A keverékhez 4 ek vizet és 4 ek lisztet teszünk

4. nap A kovászt felkeverjük 3/4 részét kiöntjük és a maradékhoz 10 dkg vizet és 10 dkg lisztet adunk.

5.nap A kovászt felkeverjük 3/4 részét kiöntjük és a maradékhoz 10 dkg vizet és 10 dkg lisztet adunk.

6.nap A kovász alkalmas kenyérsütésre.

Ha nem akarok még kenyeret sütni hűtőben "parkoltatom", ha újra kenyeret sütök, kiveszem, megvárom míg szobahőmérsékletre akklimatizálódik. Másnap 3/4 részét leöntve, a kenyérliszthez adva felhasználjuk, a maradékhoz hozzáadjuk a szokásos 10 dkg vizet és 10 dkg lisztet és visszatesszük a hűtőbe a következő felhasználásig.

 Ezzel meg is lenne a kovász.

Meg is van minden a kenyérsütéshez. A liszt teljesen sima "multis", mindenhez ezt használom, meg vagyok vele elégedve, csak remélem, hogy a kenyeremhez is meg fog felelni. Lássuk a folyamatot és remélhetőleg a végeredményt...:)

Kovászos kenyér 

Hozzávalók az előtésztához:

• 70 gramm kovász
• 200 gramm liszt
• 3 dl víz

Az aktív kovászt elkeverem a liszttel és a vízzel reggel. Mivel elég folyékony lesz a keverékem, elegendő kanállal simára keverni, majd fóliával letakarni. Estig hagyom érni.

A tésztához: 

• 250 gramm liszt (akár teljes kiőrlésű)
• 10 gramm só

Este hozzákeverem a fenti lisztet és a vizet. Ezzel dagasztom a tésztát mintegy 10 percig. Letakarom, pihentetem egy órán keresztül. Ezután átgyúrom és áthajtogatom, alulról megemelem és felhúzom a tésztát minden oldalról a tetejére.

Letakarom tiszta konyharuhával, újabb egy órát pihentetem. Ezután cipóvá formálom. A konyharuhát megszórom, és bedörzsölöm liszttel, ezzel kibélelek egy 2 cipómnyi tálat. Óvatosan belehelyezem a cipómat, letakarom, és újabba egy órát kelni hagyom.

Itt az ideje bekapcsolom a sütőt, és a maximumra tekerem, nálam ez 280 fokot jelent. Beteszem a kedvenc öntöttvas sütőedényemet fedélle együtt, legyen ideje rendesen felforrósodni, a legalsó polcra pedig egy tepsit, egyenlőre csak forrósodni, üresen.

Az egy óra elteltével a forró sütőedénybe óvatosan behelyezem a cipómat, lefedem, majd a felforrósodott tepsibe alulra beöntök egy jó adag vizet.

20 percig sütöm fedővel.... Na ez volt az a pont, mikor szétizgultam magam... A fedő nem átlátszó. Hetedik napja konyvasztom a kenyeret, ami most ki tudja milyen állapotba van ott a fedő alatt... de szörnyű lassú 20 perc is ez... :-) De végre eltelik... Ekkor letekerem a hőmérsékletet 220 fokra és végre leveszem a fedőt... Húúúú... Alakul, nem is rossz... Innentől már csak 20 perc pirulás. 

Innentől kell nekem extra módon figyelnem, ugyanis megérkezett vidéki meccséről az én imádott Férjem, aki éhes. Micsoda szerencse, hogy a vacsora már az asztalon... 

20 perc letelik... Nem is írok semmit.... mellékelem a képet és a videót... A videót muszáj volt készítenem, ugyanis azt a hangot szavakkal nem lehet visszaadni, mikor a forró kenyér héja serceg....

 Mindenkit csak bíztatni tudok... egyetlen aggodalmam, hogy Gergő megeszi és nem éri meg a reggelt...    :-) Pont olyan lett, amilyenre vágytam... Édesapámnál szoktam csak ilyet enni, mert ha megyünk hozzá, mindig süttet a faluban a pékkel... És ebbe bele is könnyeztem. Megéri a vele járó, nem is olyan nagyon nagy macera.. és utána a sikerélmény....

Jó étvágyat, jó próbálkozást! :-)

Onnan is látszik, hogy érkezik a jó idő, hogy én totálisan el vagyok tűnve... Nem, nem vesztem el, csak elkezdődött a kertszezon. Innentől kezdve nehézkesen vesz rá a kötelességtudat, hogy a házon belüli feladataimat is ellássam. Igyekszem korán kelni, ezzel is meghosszabbítani a napokat.

Indulásnak minden évben eltervezem, hogy milyen fajta zöldségekkel számolok az évben, mi az, amit szeretnék majd télire üvegbe vagy fagyasztóba tenni. Idén sláger a cékla, be is szereztem már kettő féle vetőmagot, felástam a helyét és jövő héten el is vetem. Kerül mellé répa és fehérrépa.

Az állandó kiskert bérlőm a paradicsom, melyből évente kb. 60-100 kilónyit termelek, 6-7 féle variációban kerülnek üvegbe (ezt majd aktuálisan a szezonban részletezem...), 4-5 fajtát szoktam ültetni, illetve vetni, ugyanis a kicsi palántáim TekiPeti terráriumának tetején már alig várják, hogy földbe kerüljenek.

Szintén minden évben teszek paprikát. Nem bajlódom a palánta neveléssel, mert igazán jól még sosem sikerült. Viszont óriási chili rajongóként legalább 2-3 fajta csilit nevelek a hagyományos paprikafajták mellé, a palántákat piacról szerzem be.

A gyümölcsfák tövébe kerül a fagyok elmúltával azonnal cukkini palánta. Minden mennyiségben fogyasztjuk, tészta szósznak, töltött töknek, fasírtnak, grillezve, krémlevesnek, párolva, tojásrántottába, nyersen salátának, és kifejlesztettem egy üvegbe rakható variációt is. A növénnyel gyakorlatilag nincs tennivaló. A vizet meghálálja, és jó időben naponta képes beérni egy tövön egy zöldség!

A padlizsánt csak később szoktam ültetni. Egy-két tő kerül a melegházba, ezzel kb. 1 hónappal hamarabb jutunk az első termésekhez. Ő szintén sok hangszeren játszik... a klasszikus receptek mellé én össze szoktam sütni paprikával és cukkinivel krémnek, amit szintén le lehet dunsztolni télire.

A kerti előkészületek ezzel korán sincsenek lezárva... A füvet, ahol nagyon ellapult télen, át szoktam húzni egy kihegyezett gereblyével, majd egy kellemes-hűs tavaszi esőben felveszem a jól bejáratott esőkabátomat és kiszórom a műtrágyát, csak mikor jól esik. Az előírt g/m2 kb. ötödét osztom el a kertben. Ezzel biztosítom, hogy már most teljesen zöld a kert, de nem terhelem a talajt! :-) 

Korábbi bejegyzésemben A Hencsergőnk és a család viszonyáról már beszámoltam. Ilyenkor leszedem a drapériákat és átöblítem, előkerül a TV a hencsergő mellé, az egyetlen az ingatlanon. És próbálom meggyőzni a kutyáinkat, hogy ez nem az ő helyük... Tavasziasítottam a nyári konyhámat is. Március végétől október végéig gyakorlatilag ez a család, és a társaság központi helye. Közvetlenül  A Hencsergőnk mellett van, egy fás kamrából leválasztott lyuknak indult, ahova betettem egy villanyrezsót, hogy nem kelljen minden miatt berohangálnom a házba, míg a gyerekek a kertben játszanak. Ebből az lett, hogy a Kotori évekből hazakerült konyhafelszerelés beköltözött a nyári konyhába. Imádom. Itt főzök be mindent nyáron, itt koszolok. 

A kertünkről annyit tudnék még írni.... mesélni.... folytatom! :-)

Aktualitása, hogy a mai napon 13 évvel ezelőtt volt életem egyik legnehezebb, és egyben leggyönyörűbb napja. :-)

Egyáltalán nem izgultam. Annyira nem volt még itt az ideje, hogy eszembe nem jutott a lehetősége sem. Március 13 volt a megjelölt dátum, és még mikor Gergőm megkapta a versenynaptárat boldogok is voltunk, hogy a külföldi túrák jóval hamarabb lezajlanak, így annak esélye sem lesz, hogy első gyermekünk születése alatt nekem amiatt kelljen szomorkondom, hogy apuka valahol épp meccset játszik. Az gonolom mindenki számára világos és egyértelmű, hogy szülés és meccs közül Gergőm mit választott volna… 

Február 12. Gergőm már tegnap elutazott a csapattal Athénba, BL meccset játszanak a Honvéddal. Sebaj, kihasználom az időt, már csak egy hónapom van bébi nélkül, nem bánom a magányosan töltött időt, a táskám már elő van készítve a kórházra, még a papucsot kellett betennem és készen volt. Csinosítom a házat, melyet novemberben vettünk birtokba, pakolászok lazán a kicsilány jövendőbeli szobájában, kis időt töltök a szabadban, igazi havas-téli az időjárás. A nap eltelik, este beszélünk Gergővel, szuper, mert nyertek az Olympiakos ellen, nagy csatában, ezért elmennek a csapattal lazulni az athéni éjszakába, jó éjt kíván nekem, reggel majd beszélünk, de ne korán, a gép úgyis csak délután indul, nyugodtan pihenjen. Ez így oké is.

Este időben fekszem, nem volt nehéz napom, de méretes pocakom miatt nem bántam már a vízszintes tartást és szerencsére nem volt gondom az alvással.

Február 13. Hajnal 2 táján arra ébredek, hogy bepisiltem… 3 éves korom óta nem esett meg ilyen velem, azonnal kipattantam az ágyból, gondolván jó mélyen alhattam. A mosdóba menet realizáltam, igencsak másról van szó… Elfojt a magzatvíz. Mit tegyek? Gergőre nem számíthatok jelen pillanatban, túl messze van. Az orvosomat még korai riasztani, neki a kórházból kellene szólni majd, ha aktuális. Anyukámat felhívtam, mégiscsak nagy a tapasztalata e téren, 6, azaz hat alkalommal volt hasonló helyzetben. Hívom, mondja letusol és jön értem. Én pikk-pakk kész lettem, várom Anyum, de 40 perc múltán sem történik semmi, nekem meg csak folyik… Hívom újra… Anya, jössz? Mindjárt, mindjárt, most indul zuhanyozni…. Micsoda???? Mondom neki, hogy a házuk előtt várom, siessen!!! Bevágom magam a kocsiba, abban a minutumban megszólal a telefonom. Bárány Attila (Gergő csapattársa) hív. Jobban mondva, próbálja Gergő telefonját hívni, de (2003-ról beszélünk) átirányította hozzám, elkerülve a meglepi külföldi telefonszámlát. Mint kiderült, egyik vicces csapattag poénból eltette a könnyelműen az asztalon hagyott készüléket… Miközben én próbáltam még nem pánikot kelteni, hátha még nem is indult be a szülés igaziból… Ő hajnali 2 és 3 között véletlenül (egyáltalán nem hiszek a véletlenekben) felhív. Na az egy igazán érdekes beszélgetés lett. :-) 

• Bocsánat, nem akartalak felkelteni, csak a telefonomat keresem, elfelejtkeztem az átirányításról.  (addigra leesett neki, hogy autóhangot hall) De te hova mész? Minden ok?
• Háááááááát..… Nem is tudom, azt hiszem elfolyt a magzatvizem. Épp megyek anyáért és bemegyünk a kórházba, de nincs gáz, még lehet, hogy nem lesz ma baba…

(Szerintem ez volt az a pillanat, ahol a buli folyamán elfogyasztott alkohol nyom nélkül eltűnt szerelmem szervezetéből…)

• Most mi lesz? Megpróbálok hamarabb hazajönni valahogyan….

Odaértem Anyumért. Kb. 40 perc alatt tudta összeszedni magát, mert ugye egészen más, ha Ő szült és konkrét pánik lett urrá rajta a tudattól, hogy elsőszülöttje éli át mindezt… Jobbnak láttam a volánt magamnál tartani, így eset, hogy anyai kísérettel bevittem magam a kórházba.

Az azóta már megszűnt budapesti kórház ügyeletese a rutin hányadik gyerek kérdés után, az “első” feleletemre rögtön hozzáfűzte, hogy bizonyára vaklárma lesz, nem is kell szólni még a kezelőorvosnak.

Hamarosan bebizonyosodott, hogy nem vagyok az a vaklármázós fajta, ez bizony a burokrepedésből adódó magzatvíz folyás. Megnyugtattak, ne aggódjak mostantól számítva 8 órán belül kiszedik a bébit belőlem, ha nem idulnának be a fájások, akkor császárral, biztattak. 

Húúúúú, de jó hír. 

Ekkor hagyta el a számat a család által előszeretettel emlegetett mondat miszerint: Itt este 6 előtt nem lesz gyerek!!!!

Ötkor landolt ugyanis az első gép Athénból, amit feltett szándékom volt megvárni.

Nem volt vidám… egyedül a nagy közös, neonfényű, zöld csempés, rideg szülőszobában, elfüggönyözve, de totálisan belehallva mások életébe. Többször pityeregtem a meghatottságtól, átélve életek kezdetét, mások boldogságát. Akkor nekem még fájásom sem volt… 

Izgultam, féltem az ismeretlentől, szerettem is volna gyorsan túlleni az egészen, de mindennél erősebben vágytam Szerelmem ölelésére, gyönyörű szemeinek bíztató és támogató pillantására, hangjának megnyugtató szavaira.

Reggel 8 körül megjöttek a fájások. Addig sem repült az idő. Attól kezdve pláne lelassult. Napközben nem kicsi családunk apraja-nagyja meglátogatott, mely valamelyest pörgette a perceket. Kora délutántól már nem igazán volt kedvem sétálgatni. Az erős és egyre gyakoribb fájások ellenére én még mindig titkon reméltem, hogy Gergő hamarabb érkezik mint, Viki. Délután 5 után nem sokkal Ferihegyen landolt a gép. Addigra az egész Honvéd egy emberként szorított… Bárány Ati felesége rendőrhadnagyként vállala kockázatot, beszágultottak a kórházba, Ők maguk is meglátogattak a szülőszobában 1-2 percre. Szóval nem kellett már izgulni tovább megérkezett Gergőm, leírhatalan boldogság volt ez számomra! A franc sem gondolta akkor, mi vár még ránk…

Normális esetben 6-ra meg kellett volna születnie Vikinknek….  Ő azonban 17.55 körül úgy döntött, hogy a világra jötte előtti utolsó pillantban visszatekint még egy pillantra , majd egy szokatlan fejbiccentésnek köszönhetően beszorult…. Félig kint, félig bent. A feje búbja kilátszott. De nem mozdult tovább. Ezt nekem akkor, ott senki nem mondta. Először csak megkérték Gergőt, hogy a fejem mellől ne mozduljon és kapcsolja azonnal ki a kamerát. Utána feltűnt, hogy egyre több orvos van körülöttem, de nem nagyon érdekelt. Koncentráltam a feladatra, azt hittem csak rajtam múlik. Az orvosom is kiabált velem, ne legyek ilyen puhány, tegyem már oda magam rendesen, nem kellene feladnom a finisben… Borzasztó volt, erőm semmi, mindent kiadtam magamból minden fájásnál, reményem kezdett elhagyni, hogy ennyire béna vagyok, mit tehetnék még többet, legyen már vége!

Este 8 után nem emlékszem semmire…. Egy-egy kétségbeesett arc és mondat villant be csupán. Hallottam, hogy mindjárt agyvérzést kap, nem fogja bírni, és hogy már késő a császárhoz…. És még néhány, hasonlóan kevéssé biztatót…. 

Azt sem tudtam, hogyan jött mégis a világra este 10-kor Viktória, 3 órányi kitolási szakasz után. Akkor a totális kimerültség ellenére kitisztult minden. Egy pillanat alatt. Viki kék volt. Nem sírt. Ezt leszámítva jól volt, kb. Akkor megmutatták, bebugyolált fejjel, hogy az ödémát ne lássuk rajta. Reggel kaptam meg először. 

Miután elvitték a kicsimet, az orvosom kizavart mindenkit. Leült mellém és elmondta mi történt valójában. A fejbiccentés jelentőségteljesebb volt, mint gondoltuk. Abban a másodpercben tette ezt, mikor a lehető legrosszabb pozícióban, úgy szorult be, hogy se ki, se be nem lehetett már mozdítani…. Se fogó, se vákum, se császár. Azért veszekedett, kiabált velem, hogy biztosan beleadjak mindent. Mert nem volt más kiút. Végülis, Ő és én ketten kipréseltük a kicsi drágát. Azt, hogy a sors, vagy a Jóisten, ki miben hisz, fogta kezünket, az biztos. Az orvosom Viki 5. szülinapján mondta, hogy teljesen megnyugodott…. Erősen benne volt a pakliban az oxigénhiány. Az éjjel kicsit izgultam, milyen lesz Őt látni, megérinteni??? Azt a pillanatot nem lehet leírni....... Boldogság..... Gyönyörű kis angyal...Szerencsés vagyok, hogy Gergőm is időben odaért, nélküle nem tudtam volna kitartani ennyi ideig.

Végülis én ragaszkodtam hozzá, hogy 6 előtt ne legyen szülés…

Ez egy egyértelműen happy endes történet… Vikim gyönyörű és színkitűnő… Imádjuk Őt és tündér Patríciánkat is szüntelenül…

Isten éltesse Gyermekeinket! 

Ma csak rövid leszek...

Aktualitás, hogy tegnap vendég-műsorvezettünk Gergőmmel a Duna TV Család-Barát magazinjában, a Házasság Hete alkalmából. Tavaly is próbáltak már becsábítani erre az alkalomra a stúdióba, de bevallom őszintén, mindig félek, nem tudom megszokni a kamerák (6-7) és a stáb (kb. 15-20 ember) jelenlétét... Még ha ez nem is látszik, minden kimondott szó előtt izgulok, nehogy valami égbekiálltó baromság hagyja el a számat... Mert ha felvételről megy, akkor legalább van lehetőség újravenni... De tegnap élőben ment.... Ráadásul a szemem folyamatosan könnyezett az iszonyatos mennyiségű smink miatt, ami a kamerák és a fények miatt akkor is muszáj, ha az ember nagyon nem szeretné (a törölgetést egy ruhámba rejtett zsepivel sikerült megoldanom lebukás nélkül elég ügyesen :-))... A vicces, hogy a végén a lámpaláz miatt arra sem emlékeztem, hogy miket mondtam...

Van még mit tanulnom életem Párjától. Gondolom nem kell mondanom, milyen fantasztikusan beszél, akár emberek, akár kamerák előtt!

Az én Bajnokom sokféleképpen... :-)

Gyakorlatilag abban a nagyon szerencsés helyzetben vagyok, voltam egész közös életünkben, hogy az elmúlt 20 év alatt maximum 1-2 alkalommal kötött ki a WC-ben (vagy a kutyák tányérjában) az étel. Ez kicsit persze engem dícsér. Igazi kísérletezős fajta háziasszony vagyok, aki alapvetően imád főzni. Mégis rendszeresen sajnálom az időt a konyhában tölteni, főleg nyáron, mert ilyenkor elveszem magamtól a lehetőséget, hogy addig is mást csináljak. Télen nincs gond... akkor kevesebb a meló a kertben...!

Ezért alakítottam ki a rendszerességet, azt a pörgést a konyhámban, amit szeretteim követhetetlennek ítélnek meg rendszeresen. Az egyik fontos része volt az életemnek eddig is, ezután is (eddig Gergő sportkarrierje miatt, most pedig a gyermekeim egészsége miatt) az egészséges életmód "konyhához köthető" része, vagyis, hogy mi kerül az asztalra. Sportolóknál figyelni kell a versenyidőszakot, az edzések rendjét, a napi két edzés közötti időszakot. Nem vagyok szakember, az le kell szögeznem. Mégis úgy érzem, hogy észrevétlenül megtaláltam az egyensúlyt a család etetésében.

Mikre kell alapvetően figyelni?

A sportoló reggel és délután edz, tehát az edzések előtt mindig kellene szénhidrát bevitel. Bőséges, általában édes reggeli, például lekvároskenyér, gabonapelyhek, én még palacsinta sütésre is vetemedek néha, vagy egy jó tejbe rizs elkészítésére (és nem halok bele, ha emiatt 12 perccel hamarabb kelek aznap). 

Ebéd általában edzés után nem sokkal. Ha meccs van a hét végén, akkor a hét elején majdnem mindegy, hogy mi az étel, mi általában 2 húsmentes napot tartunk. Egyik kedvenc, a nápolyi receptútás paradicsomos tészta, vagy gnocchi (ejtsd: nyokki!!!.... én saját eltevésű paradicsomszószból dolgozom, ami hét közben rengeteg időt spórol meg), de rendszeresen készítek rizottókat is. Minden hétre beépítek a menübe valamilyen hüvelyes ételt (bableves, lencsfőzelék, dhal curry), nagyon figyelve arra, hogy meccs előtt két nappal már semmiféle puffasztó - gázosodó ne kerüljön az asztalra. Ekkor szoktam mindenképpen valami nehezebb húsosat főzni. Meccs napján pedig laza, könnyen emészthető, de energiadús az ebéd, délutáni pihenő utánra süteménnyel. Hétköznap estékre rengeteg saláta variációt készítettem már... ez egy külön bejegyzés témája lesz később! Heti egy alkalommal beépítem minimum a halat a menübe, szerencsére ennek a család minden tagja örül, a kotori éveknek is köszönhetően.

A család megszokta, hogy nem telhet el nap gyümölcs és nyers zöldség-evés nélkül (az utóbbi főleg saláták alapanyagaként, bár Patrikám vacsija rendszeresen, alma, paradicsom, sajt és dió...). Nyáron a gyümölcsöző kertből eszünk, télen pedig marad a déli gyümölcs. Szerencsére ezen a téren már akad bőven segítségem, nagy-kislányaim imádnak gyümölcssalátát készíteni... :-)

Korábban nem volt szükség figyelnem Gergő kalóriabevitelére... bármi belefért, mivel a válogatott időszakokban az átlagember szükségletének 2-3-szorosát is simán elégette. A korunk előrehaladtával erre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanom. Rászoktunk az egy fogás fogyasztására, fehér kenyér helyett inkább a teljes kiőrlésűt választom, már nem sütök minden másnap süteményt, és a vacsora mindig saláta... 

Nem hiszek a szélsőségekben, ami az étkezést illeti... Szerintem igenis kell fogyasztani kenyeret, mértékletesen, lehetőleg ne este, de ezt már a 9 évesem is tudja. Igenis szoktunk csokit enni, jó minőségűt, legkésőbb ebéd után, nem őrült mennyiségben. Kell az ember lelkének a nassolás... ezért van mindig itthon aszalt füge és datolya (igen jó áron be lehet szerezni isteni bio minőségűt), kifejezetten jót tesz edzés előtt pár szem a vércukorszintnek.

Amit én nem vagyok hajlandó megengedni a családnak, ezért nem is tartunk sosem: rostos üdítők (full cukor), szénsavas üdítők (szintén), ice teák (gyakorlatilag mérgezőnek gondolom, tiltom a gyerekeknek) energiaitalok (magam sem venném  számba sose...), chipsek, cukorkák, gyümölcsjoghurtok (mennyivel finomabb a natúr joghurt egy kanál saját lekvárral...), és húúú, meddig sorolhatnám.

Tudom melósabb... De!!! Készítek magam mézzel bodzaszörpöt, málnaszörpöt, barackszörpöt. Facsarok narancsot és citromot, limonádénak. Az én gyerekeim szeretnek vizet vinni iskolába. Vettem a fáradtságot, bevizsgáltattam a csapvizet, ott, ahol mi lakunk kiváló minőségű, ezt is isszuk, mert ugye az ásványvíz folyamatos fogyasztása szintén terheli a szervezetet.... Ájsztea helyett pedig fazékban főzöm a gyümölcsteát... úgyis kihül... :-)

Rengeteget lehet írni a témáról, biztosan fogok még, vitázni is lehet, kinek higgyen, ne higgyen az ember. Mi az igaz? Mi szól csak éppen a lobbiról... nehéz eldönteni. 

Én megpróbálom a józan parasztány eszemet használni, és a legjobbat adni a családomnak... :-)

A közelmúltban befejeződött vízilabda Európa-bajnokság kapcsán nap, mint nap eszembe jutott múltunk azon szakasza, mikor Gergőm még válogatott sportolóként részt vett ilyen, és hasonló eseményeken… :-)

Csak a “sportolófeleségek” tudják milyen is az az élet, amit mi élünk, és én imádok. 

Mi látszik az élsportoló családjából általában: szép család, szép lakás, esetleg családi ház és a sportsikerek fénye - csillogása, médiaszereplések mosolygással, meghívások a különböző eseményekre…

Azt hajlamos az ember könnyedén elfelejteni, hogy az ezt megelőző időszakot milyen felkészülési folyamat előzte meg.

Alapvetően más időbeosztással élünk. Mikor más apukák végeznek a munkahelyükön és igyekszenek a családhoz haza (ideális esetben…) a “mi férjeink” akkor idulnak neki másodszor az ezdésnek… Igen, a mai napig rendszeres a meglepett arc, ha szóba kerül, még baráti társaságon, közvetlen környezetünkön belül is, hogy, Úristen! két edzésed van egy nap!?… Ha nem is mindennap (heti 2-3 alakommal), de igen, sokszor… Szombatonként pedig meccs. És ezen a pályán nincs szabadnap, fizetés nélküli szabadság, vagy táppénz, szabadság akkor van, amikor a szövetégi kapitány adja. Edzés van, akkor edzés van, ha meccs van, akkor meccs van. A család minden egyéb programját ehhez igazítjuk. Nem nagy dolog (bár akkor nem voltam boldog, mikor egy Red Hot Chili Peppers koncertet buktunk Udinében családilag, mert a szabad hétvége helyett inkább kétkapu volt Cegléden a német válogatott ellen… :-I). Csak következetesen kell a gyerekeinknek “adagolni”, ha már megszokják, ez a normális. Apró dolgok, (mint az összes családi papírmunka, hivatali ügyintézés, bevásárlás, kerti munka, autószerelő, és még sorolhatnám…), melyek segítik az életünket, hogy működjön a család. Elengedhetetlen a megfelelő szervezés - menedzselés… erre vagyok én! :-)

Nálunk az óvoda és iskola választásnál elsődleges szempont lett például, hogy a gyermekeink ebéd után hazajöhessenek… Ekkor lehet ugye Apával érdemben együtt lenni. Ha kell Apa tanul a lányokkal, ha úgy van készen minden, akkor játszik velük. Viszont, ha Apának meccse van este, az ebéd el kell, hogy készüljön időben, akkor csend legyen pihenőidőben, és egyszer (de csak egyszer..) az is előfordult, hogy meccsre indulásnál a gyerekeket nem tudtam időben összerakni (ha jól emlékszem egy alkalmatlan időben bekövetkezett “pelenka-katasztófa” miatt..), ezért otthon is hagyott minket…

A “régi” Honvédos időszakban, mely ugye egybe esett Viki lányunk kiskorának nagy részével, olyan szerencsésen alakult az edzésprogram, hogy ebédidőtől egészen fekvésig együtt tudtunk lenni, így még a délutáni alvás is szó szerint családi volt, cserébe Apa este 22.30 előtt nem nagyon ért haza…

A kívülállóknak a mai napig nehéz megérteni azt a profi szemléletet, amivel az én (Család)Főnököm a mai napig is a mindennapjait éli. 

Csak két apró sztori, mely az évek alatt megragadt bennem:

  Reggel oviban az imádott óvónéni szeretett volna érkezésnél 2-3 kérdést feltenni Gergőnek, de Ő exkuzálta magát és gyorsan sarkon fordult. Ebédidőben megyek a nagylányért, vár az óvónéni és szóvá teszi, hogy Gergő milyen tiszteletlenül lelépett, mikor Ő már csak 2-3 mondatot szeretett volna vele váltani. Finoman jeleztem neki, hogy a csapatnál késéspénz van… 1 perc 1 ezer, 2 perc 2 ezer…. stb. Elnézést kért… :-)

  Zongora bemutató. Megkérem gyeremekem, hogy jelezze, jó lenne, ha meg tudná oldani a Tanárnő, hogy az első blokkba kerüljön. Kapom az üzenetet, hogy mindenki az elején akar lenni, Ő nem lesz, nekünk nem sírnak otthon a csecsemők. Telefonálok, mondom az igaz, de akkor az apja nem látja a gyereket zongorázni, mert Ő biz' edzésre megy este…

Maga a versenyidőszak pedig nemcsak a csapatnak megpróbáltatás…

Mindig is utáltam, hogy nem lehetett rendesen telefonon beszélni. Minden beszélgetés olyan volt, mintha 10 méterre Tőle állna valaki ezért visszafogná magát. Ez 1-2 hétig elmegy. De rendszeresek voltak a 3-5 hetes túrák… a végén már sírni tudtam… Persze mindig csak ha már letettük a telefont… Mindig igyekeztem megoldani itthon az összes “problémát”, hogy neki ne kelljen semmi mással törődni, mint a vízilabdával! 

Nekünk mindig emlékezetesek maradnak a hosszú-hosszú lopott, tényleg privát telefonbeszélgetések… és nem csak a telefonszámla miatt. Ezek voltak azok az alkalmak, mikor pszichológus lettem átmenetileg, volt, hogy csak hallgattam percekig, mert úgy éreztem az a jó, volt, hogy hallani akart itthonról mindent, akkor  meséltem a gyerekekről, csacsogtam a kutyáinkról, a napi történésekről, a kert virágairól. 

Így vezényeltem le majdnem teljesen a házunk építését is gyakorlatilag. Húúú, pedig akkor még nem voltak net-képes mobilok sem… csak sms… Ha belegondolok…

Azután jött Viki. Gondoltam könnyebb lesz… Hát nem. Max. az első év. Mikor a kis drágám rendesen tudatára ébredt, annyira hiányzott az apja, hogy rendesen büntette. Nem volt hajlandó beszélni Vele telefonon, skype-on… Majd a hazaérkezés után még napokig durcázott. Gergőm ettől azért nem érezte jobban magát. Ez főleg 2004-ben csúcsosodott ki. Az ominózus, felejthetetlen (számomra legalábbis) döntő után itthon közölte, hogy akkor Ő most le is mondaná a válogatottságot, nem szeretne már soha többé ennyit nélkülünk lenni. 

Számoljunk csak… Szeptembertől májusig klubszezon, néhány szabad hétvége, jó sok BL meccs külföldön. Május kb. 4-6 szabadnap, majd napi 2 edzés a világversenyig, kb. 9-13 óráig, (csapatebéd 14 óráig) és 16-19.30-ig. Erre jön az átlagosan nyaranta 2-3-4 külföldi túra, kb. 4-6 hét távolléttel, legvégén a világeseménnyel. Majd kb 1 hét szünet és előlről az egész verkli…

Egy alkalommal a reptéri várakozás közben Biros Peti feleségével kiszámoltuk, hogy Gergőm és Peti 1999 óta  kb. 1 évet együtt lakott... No comment... :-)

Meg lehet érteni ha besokallt (és nem Petitől...). Akkor annyit kértem Tőle, ne döntsön elhamarkodottan, megoldjuk a nyarakat, én bírom és továbbra is támogatom, látom benne az erőt…. 

Azt még mindenképpen hozzá kell tennem, hogy Kemény Dénes kifejezetten érezhetően nem szerette, ha megjelentünk az uszodába. A világversenyek látogatásáról nem is beszélve.

Férjurammal közös pályafutásunk alatt (ami ugye hamarabb kezdődött, mint a fantasztikus Kemény-korszak, és a mai napig boldogságosan tart :-)), mindössze kettő alkalommal engedtem meg magamnak, hogy elmenjek, konkrétan a firenzei EB-re és a kranj-i EB-re. Pont annyit láttam Gergőm, mint bárki más, aki jegyet vásárolt a meccsekre…

Ez volt az, ami miatt igen hamar realizáltam, hogy akkor vagyok a legjobb feleség, ha szépen otthon maradok. Akkor neki nem kell egyrészt a meccsre való bejutásom miatt aggódnia (mert hát nem igazán volt egyszerű jegyet szerezni még nekem sem… de ez egy másik téma), másrészt tudta, hogy amíg én otthon vagyok, akkor otthon márpedig minden rendben van, ergo Ő tud a saját feladatára koncentráni.

Nem mondom, hogy nem lettem volna ott szívesen az athéni lelátón… Meg volt szervezve az utam, de az utolsó pillanatban lemondtam. Nem tudtam volna kamuzni telefonon, vagy hazugságot írni az aznapi sms-be… Mert meccs előtt mindig felhívott, csak egy percre, hogy minden oké-e. :-) Lehet, hogy ettől is lehetett akkor a legjobb a világon...

Lássuk be… szerintem nem volt rossz döntés. :-)))

Nem állítom, hogy minden háztartásban megtalálható eszközökkel raktam össze az alábbi projektemet, ez itt inkább az általában is lelkes (ház és kert)építő-szépítő családanyáknak javasolt, pont a technikai igény és a koszolás miatt. 

Kiszáradt, valószínűsíthetően monília fertőzés miatt, ugyanis a kertünk egyik kedvenc meggyfája. Sajnáltuk rettenetesen, márcsak az évi meggylekvár mennyiség elvesztése miatt is, és már ekkor elhatároztam, hogy mindenképpen örök életűvé teszem a fát valahogyan... :-)

Ezután jött az ötletelés, mert ugye mi hosszú évek óta elűztük a családból a karácsonyi bevásárlást. Ezt lefordítva úgy értem, hogy mi nem gazdagítjuk a plázák üzleteit az ünnepek előtt, kiborít a fogyasztói társadalom őrülete, ami elborítja a józan emberek agyát... lebutít... vásárolj(!!!!).... költsél pénzt!!!! Akkor vagy jó barát, vagy jó rokon, ha veszel egy újabb kütyüt(!!!!)... amire persze mindenkinek elengedhetetlenül szüksége van... természetesen! Élni se tudnánk már a legmodernebb cuccok nélkül. Ráadásul tönkre tesszük meggondolatlanul gyermekeink értékrendjét a rossz példa mutatásával... 

Mi évekkel ezelőtt tisztáztuk lányainkkal: a mi XBoxunk a kert, este a lapos TV  vagy a számítógép képernyőjének bámulása helyett, ha marad idő a sport, a zene gyakorlás és a tanulás után, akkor társasjátékokkal, kártyázással foglaljuk el magunkat és szoktunk beszélgetni úgy, hogy közben zene szól a rádióból. 

Na de térjek vissza a közeledő ünnephez!

Mi készítünk ajándékot! Volt párna, mit magunk varrtunk itthon a saját szerettei fotójával mindenkinek, volt dekupázsolt doboz, mártott gyertya, mézeskalács, csomózott karkötő és sok más.

Adott a meggyfa. Segítséggel (mert a láncfűrészhez még nyuszi vagyok :-)) fel lett szeletelve különböző vastagságú szeletekre, melyeket, alaposan megtisztítottam drótkefével és véső híján csavarhúzóval. Ezután a család legnagyobb örömére behordtam a faszeleteket a nappaliba, ahol szárítás céljából jó 2-3 napig kerülgettük őket, mert ugye nagy a család és sok a barátunk, kint viszont hideg van.... Ezután következett a premier... merthogy elvesztettem a flex-szüzességemet.... Mostmár tudom, nem is olyan nagy cucc a flexszel csiszolni, bár egy barátom szerint lehetetlen alnélkül, hogy megégetnénk a fát, nekem mégis sikerült. Ez volt egyébként az a fázis, mikor Gergőm itthon volt épp, és beszállt lelkesen, meg kell hogy mondjam, igen tehetséges... ebben is! :-) Megvan tehát a lecsiszolt faszelet. (Hozzá kell tennem, hogy ez a művelet jelentős mennyiségű takarítást von maga után...) Ahhoz, hogy ebből mécsestartó lehessen, illetve pálinkáspohár-tartó már csak egy jó kis fúróra, mint az én régi jó Makita csavarbehajtóm és pánthelymaróra van szükség.... 

A pánthelymaró...: volt már itthon régóta egy ilyenem. Ez az akárhol beszerezhető filléres eszköz viszont az általános kereskedelmi forgalomban, átlag barkácsboltokban csak 35mm-es méretig beszerezhető.... a mécsesek átmérője viszont 38mm. Itt következett 2 nap "ámokfutás". Bejártam a környék összes ilyen profilú üzletét, tudtam, hogy mit kell kérnem, azon már régen nem akadok fel, hogy idiótának néznek, csak mert nő vagyok, nincs p...m és mégis szerszámot szeretnék vásárolni, ráadásul határozottan tudom azt is, hogy milyet és amiről állítom, hogy igenis létezik olyan.... A legkisebb barkácsbolt tulaja végülis unszolásomra hajlandó volt felhívni a nagykerét, ahol megtudtuk, hogy jééé, tényleg létezik 40mm-es, és 1-2 nap alatt ki is hozzák... Hurrá.... lesz mécsestartó nem csak pálinkáspohár-tartó... Ezek után a marás már gyerekjáték volt. A lecsiszolt, bemart tartókat utána konyhában vizes bázisú parkettalakkal kezeltük, mely csodásan visszaadja a fa elmúlt életének szépségét, erezetét. A gyerekeknek nagy boldogság, hogy ebbe a munkafázisba besegíthettek! A család minden tagja kivette a részét az elkészítés valamely részéből és pont ez az, amitől személyes lett az összes darab, mind különböző és utánozhatatlan. Remélem örök, annak aki kapja...

Ezúton kell elnézést kérnem szeretteimtől, akik olvassák.... lehet, hogy így oda a meglepetés. :-) Hátha a látvány majd kárpótol minden érintettet!!!! 

Aki kedvet kapott... annak jó barkácsolást!

Igen nehéz téma. Főleg, ha a életed párja ismert, sokak által jól megismert, köztudottan (és valóban) hihetetlenül jó szívű. Rettenetesen nehéz megtalálni az aranyközéputat, mely az ember lehetőségeit, és azt amit szíve szerint szeretne adni, kellemes, megnyugató egyensúlyba hozza. 

Hogy is megy ez nálunk?

Nem ritkán találja meg a családunkat sok féle ember, sokféle problémával…. szívszaggató történeteket mesélnek el, végső elkeseredésben, emailben, levélben, vagy személyesen az uszoda előterében. 

Mit lehet tenni hasonló helyzetekben? A pénz sem mindig segít… és nem feltétlenül jó ötlet "csak úgy” adni, sok esetben kétséges, hogy az adott lelkiállapotban az a bizonyos pénz hova is kerülne, eljutna-e egyáltalán a megfelelő helyre, tényleg a rászorulónak? Meg kell találni azt az alternatív módot, ahogy lehetőségünk van segíteni, de nem pénzzel. Én ilyen helyzetben nem sajnálom az időt, és bevásárolok egy szatyor ételt… És sajnos, nem tudunk mindenkin segíteni, bármennyire is szeretnénk!!!!

Akad bőven negatív tapasztalat ebben a témában. Többször jött haza szerelmem azzal a vallomással, hogy nem bírt nemet mondani… Nem kevés vitánk adódott a témában. 

És akkor még a csalókról ne is beszéljünk… ezeket a tapasztalatokat eltesszük inkább gyorsan próbáljuk elfelejteni.

Volt alkalom, mikor egy fővárosi, beteg édesanya, beteg gyermekének gyógyszereikre kért pénzt levélben számlaszámra… Megint pénzt… Írtunk neki,  adja le a megadott címre a recepteket, mi pedig kiváltjuk, letesszük a receptek helyére a gyógyszereket, ő pedig vigye el. Ezzel még azt a lehetőségét is megadtuk, hogy ne kelljen szemtől szembe nézni azzal, akitől kért. Soha többé nem jelentkezett...

Közvetlen lakhelyünk közlében az évek alatt megtudakoltuk, ki az aki igazán rászorul. Ők nem kérnek. Ők csak szerényen megköszönnek. Mindennek örülnek. Volt, hogy használt, de működő mosógép, ruhacsomag, ételcsomag, befőttek, vagy szekrénysor segített rajtuk. De szomszédokkal összefogva vittünk már tüzifát is, kialakult egy rendszer mellyel igyekszünk minden évben segíteni valamit.  Ha jobban belegondolunk, csak egy e-mail lista kell néhány kérdés, minimális szervezési munka és egy-két rövid autóút... És ezt sohasem azért tesszük, hogy az újság megírja, hogy mi milyen fantasztikusan jótékonyak vagyunk… Csak mert jól esik.

Ha minden lakókörnyezetben ez lenne, sokaknak tudnánk könyíteni az életén....És jól esik a gondolat, hogy azáltal, hogy a gyermekeink is láthatják, milyen örömet okoz másokon segíteni, remélve, hogy felnőttként követik a példánkat.

Számtalan “kabaré téma” típusú kérés is előfordul… ezeket nem is részletezném… Példaként csak egy: Nemrég egy lány félmillió forintot kért, hog ott tudja hagyni a munkahelyét és testépítő lehessen!!! 

Családanyaként igyekszem lelkiismeretem szerint hol féket húzni (még akkor is ha nehéz), hol pedig bíztatni a családot az adományozásra. Kislányaim például minden évben válogatnak kedvenc játékaikból azoknak a gyerekeknek, akiknak a Jézuska és a Mikulás nem tud hozni semmit. Főleg így az Ünnepek előtt… Mert jó érzés adni!

Bár a téma nem éppen aktuális ami az időjárást és az évszakot illeti, mégis éppen ez jutott eszembe… :-(

Az aktualitását az adja, hogy kedvenc cicánk, Prüntyi a mai napon hivatalosan is eltűnt. Bár a maga 9 évével bőven túlélte a kerti macskák átlagéletkorát, ami állítólag 4-5 év, nekünk máris rettenetes hiányzik.

Szóval ez a bizonyos hencserő volt a mi Prüntyink kedvenc helye, télen azért, mert jól be tudott kuckózni a párnák közé, nyáron pedig az árnyék adta hűsölés miatt. 

Ez volt a motiváció, ami miatt Viki lányom születése után neki álltam megépíteni a mostani fix szerkezet elődjét. Akkoriban a mostmár árnyékot adó fák olyan kicsik voltak, hogy ki kellett találnom valamit erre a célra.  A nyári konyha szomszédsága adta a hely egyértelműségét, míg a konyhában tevékenykedem, Viki, majd Patri is biztonsággal pihenhetett felügyelettel. 

Először csak magát az ágyat készítettem el. Lerajzoltam, elterveztem, legyen akkora, hogy az egész család kényelmesen elnyújtózzon rajta, élvezze az árnyékot. Így lett 220x240cm a mérete. 10cm-es gyalult deszkákat rendeltem, melyet 2db 10x10 cm-es gerendára erősítettem. Súlyánál fogva nem könnyen mozdul, és hogy az időjárás se tegyen benne kárt, 2-2 kisméretű tégla lett a lába. 

Kezdetben egy egyszerű vászon szolgált tető gyanánt, de annyira megkedveltük az egészet, hogy Peti barátom szakmai munkájával fix fedéstkapott, melyet magam díszítettem különböző drapériákkal, függönyökkel. 

Az évek alatt a kert egyik központi helye lett, barátaink szerint mexikói hangulatot idéz, a gyerekeknek kedvenc játszóhelye a melegben és esőben, Gergőmnek pedig a legkellemesebb pihenőhely tavasztól őszig két edzés között. :-)